Luděk Prokš

1970. március 28-án született Humpolecben. A 90-es évek első felében Věra Šteflová akadémiai festőnő prágai műtermét látogatta, ahol szilárd alapokat szerzett a hagyományos olajfestészetben és a mesterségbeli fogásokban.

Közgazdasági egyetemi tanulmányai befejezése után visszatért a festéshez és a Prága és a Humpolec melletti Budíkov közötti élethez – a Cseh–Morva-dombság e festői zugához, amely fő ihletforrásává vált.

2005 és 2012 között a (több mint 70 éves hagyományú) Praga Prima képzőművészeti műterem tagja volt, ahol Miroslav Pesch és Lukáš Bradáček akadémiai festők vezetésével tovább fejlesztette a csendélet-olajfestés technikáját és a portrérajzot.

Alkotói pályáján a döntő pillanatot a Monika Sichrovská festőnővel és pedagógussal való találkozás jelentette, aki mélyebben bevezette a tájképfestészetbe. Művészileg a Julius Mařák és tanítványai nevével fémjelzett cseh tájképfestő iskola hagyománya áll hozzá a legközelebb: Antonín Slavíček, Bohuslav Dvořák, František Kaván, Ota Bubeníček, Jan Honsa, Otakar Lebeda, Jaroslav Panuška és mások. Műveikből ihletet és a természethez való hagyományos hozzáállás iránti tiszteletet merít. Szabadidejében elsősorban szülőföldje, a Vysočina, valamint Tábor környéke és a Šumava motívumait festi. Leggyakrabban a Lipnice nad Sázavou közvetlen szomszédságában fekvő podlipnicei vidék intim zugaiba tér vissza, amelyet a témák kimeríthetetlen forrásának tart, ahogyan egykor maga Julius Mařák is.

Legutóbbi alkotások és kiállítások: Az Od Budíkova a dál (2024) című önálló kiállítás az elmúlt négy év munkásságára tekintett vissza. A Budíkov környéki képek mellett a kiállításon Csehország más tájain készült művek is láthatók voltak, amelyeket az alkotó családi utazások során keres fel, mindenekelőtt a mély šumavai rengetegek. A táj és átalakulása.

Az alkotó nagyon érzékenyen éli meg a táj jelenlegi állapotát. Szülőföldje jelentős változásokon megy keresztül a szú és a kizárólag a haszonra összpontosító intenzív mezőgazdaság hatására. Éppen ezért tartja fontosnak „most” festeni; megörökíteni még azokat a motívumokat, amelyek hamarosan eltűnhetnek vagy drámaian átalakulhatnak. „Egyre nehezebb és nehezebb egy ilyen táj előtt csak állni a palettával, és nem megpróbálni magába a természetbe és intim zugaiba egy érdekes és nem mindennapi képpel belépni.”

Alkotása így nemcsak a természet szépségének ünneplése, hanem csendes tanúságtétel is annak törékenységéről és változékonyságáról a 21. században.